'18 nyara.

Egyre több az esküvői felkérésem fotósként.

Ez avval jár, hogy egyre jobban is érzem magam benne, jobban mint gondoltam volna. Remek dolog részese lenni valaminek, valami olyan nagy dolognak, ami egy életen át elkisér magával. Amikor megkeres egy pár, hogy érdeklődnek az időpont iránt vagy ajánlatot kérnek, már az jó érzéssel tölt el. Viszont mikor lefoglalnak, akkor tudom, hogy az én képeimet választják arra, hogy ha majd megöregszenek, akkor általam akarják újra élni a Nagy Napjukat. Ez a legjobb visszajelzés arra, hogy amit csinálok, azt jól csinálom. Ezt követően találkozni a párral, megismerkedni személyessen esküvő előtt az egyik legfontosabb dolog. Hiszen nem állhatunk egymással szembe “ismeretlenül” a nagy napon. Kell egyfajta bizalmi beengedés a kettőjük életébe, hogy a képeken önmaguk nyugalmában lehessenek és ne kényszeressen beállított mozdulatok és pózok tömkelege legyen a képeken.

Kora délelőtt már beteríti az asztalomat a fotós felszerelés, hogy minden a helyén legyen és hogy egyátalán meglegyen! Akksik tele, kártyák üressen, hogy legyen hely minden apró pillanatnak. Szőlőcukor a zsebben, ami fontos, mert egyszer történt velem, hogy azonnal kellett az energia. igaz rövid ideig tartó rosszul lét volt, de akkor tudtam, hogy még egy dolog lesz amit magamnál kell tartani a nap folyamán. 39.9 fok van minden szombaton ilyenkor, esső sosem esik. Velem még nem történt esső, talán ez lesz a védjegyem. Eljön az idő és kocsiba be, indulás az első helyszínre. Sorra jönnek hozzám a családtagok, barátok ahogy érkeznek, hogy én vagyok-e a fotós?! Mindenki megkérdezi, hogy én mit használok és miért. Aztán lassan mindenki a lencse elé kerül. Egyik legfontosabb az időzítés ezen a napon. Lopva megyek ki arra a bizonyos magányos helyre is, nehogy lemaradjak valamiről, ha van Ceremónia mester vagy vőfély az mindig segítség a szolgáltatóknak is, mert nem indítja a következő részét a napnak, amíg minden nem 100%. Majd mikor újra a pár mellett vagyok, akkor csak kapkodom a szemem, hogy hol mi történik. A sarokban a haverok koccintanak, az asztalnál az időssek hangossan nevetnek, a fiatalok a cipőjüket koptatják táncközben. Zajlik a nap gyorsan, észre sem veszem, de már délután 6 óra. Eddigre már talán 1111 kép felett járok. Gyorsan cserélek újra egy üres memória kártyára, hogy biztossan meglegyen minden másnapra, nehogy hiba miatt elvesszenek. Majd a fényképezőgéppel letámadom a buli leghangosabb dalnokát. Majnem mindig van egy barát, aki elkéri a zenekar mikrofonját este felé érve. Addigra nem csak a zenészek vannak dalnok hangulatban.

Olyan ez a nap, mint mikor egy gyerek kibontja az ajándékokat karácsonykor. Boldog és örül, hogy az övé. Egy újabb lagzi, amit én örökíthetek meg!

Ujj Laszlo